5. rész ~ Apák és lányaik

Sziasztok! Meghoztam az 5. részt. Szeretném megköszönni az újabb feliratkozókat, a kommenteket és az első díjamat, amit Reeny-től kaptam! Jó olvasást! xoxo: Jade

*Luke szemszöge*

Bármennyire is nehezemre esett, muszáj volt így beszélnem Rebecca-val. Nem akartam megbántani, azt sem akartam, hogy megutáljon, de nem engedhetem magamhoz közel. Különben ugyanaz történne, mint legutóbb, az pedig iszonyú lenne. Szerencsére a kis csókuk Ashtonnal pont kapóra jött, így volt mit a fejéhez vágnom. Nem tudom, hogy Ash érez-e iránta valamit, vagy csupán miattam csókolta meg, de meg kell tudnom. Bekopogtam a szobájába, majd bementem.

- Bejöhetek?

- Már bejöttél - nevetett fel, mire én is nevetni kezdtem. Leültem az ágyára. - Uh, nagyon remélem, hogy nem valami nyálas, érzelgős csevejre készülsz!

- Honnan tudtad? - néztem kikerekedett szemekkel, de a végén elröhögtem magam. - Amúgy nem, csak kérdezni akarok valamit - rántottam meg a vállam. 

- Kérdezz - ült fel az ágyán.

- Neked bejön Rebecca? 

- Persze, kinek nem jön be? Csinos, okos, vicces és még zenélni is tud. Kell ennél több? - nevet.

- Értem - vakartam meg a tarkómat.

- Figyelj, ha zavar a dolog, akkor hagyom. 

- Dehogy zavar, nekem nem jön be! - tiltakoztam.

- Ja, persze - paskolta meg a vállam. - Na, de megyek is megnézem mi van vele. Elég jól megbántottad. 

- Te is tudod, hogy nem szándékosan. 

- Persze, de akkor is. Kell valaki, aki megvigasztalja - kacsintott, majd kiment. 

*Rebecca szemszöge*

Reggel a szokásosnál is korábban keltem, mivel nem tudtam aludni. Ashton még édesen szuszogott mellettem, nem volt szívem felkelteni, szóval úgy döntöttem, hogy elmegyek apuhoz. Régen nem volt valami fényes a viszonyunk. Miután elváltak anyával hozzáment egy boszorkányhoz, aki rögtön odacuccolt hozzánk a lányával. Ők keserítették meg az életemet. Apu persze erről semmit nem tud, szóval nem haragudhatok rá. Csak remélni tudom, hogy nem lesznek otthon. Halkan besurrantam a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete csőfarmert, fekete haspólót, a fekete Vans-omat és hozzá néhány szegecses karkötőt. Végezetül a fekete-piros kockás ingemet a derekamra kötöttem. Feltettem egy minimális sminket, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Lementem a konyhába útközben pedig megláttam egy sapkát, amit volt bátorságom elvenni a helyéről és fordítva a fejemre tenni. A konyhába felkaptam egy almát és elindultam. Szerencsére nem laknak messze, így kb. negyed óra gyaloglás után ott is voltam. Mielőtt azonban apához mentem volna, bekopogtam Matty-hez, aki a szomszédban lakott.
- Becky! - nyitott ajtót Matt, és rögtön karjaiba vont.
- Szia Matty! - mosolyogtam.
- Gyere be - arrébb állt, míg én bementem, majd becsukta mögöttem az ajtót. - Mi járatban? - kérdezte mosolyogva és leült a kanapéra, én meg mellé.
- Sajnálom, hogy tegnap úgy leráztalak. Át akartam menni, de a fiúk elvittek az aqua parkba, és késő este értem csak haza.
- Semmi gond, megértem.
- Átjössz velem apuhoz?
- Szívesen mennék, de a nagyi megkért, hogy segítsek neki pakolni.
- Ó, persze. Megyek is, nem akartam zavarni - álltam fel a kanapéról.
- Sosem zavarsz - mosolygott.
-  Majd később átnézhetnél, itt a címem - lefirkantottam neki a fiúk címét, megöleltem és átmentem a szomszédba. Becsöngettem, majd vártam, hogy ajtót nyissanak.
- Ó, szia! Micsoda kellemes meglepetés! - nyávogott Katherine, a féltestvérem.
- Ja. Apu itthon van?
- Apuci, Rebecca van itt! - kiáltotta el magát és elment. Beléptem a nappaliba és megpillantottam aput.
- Apa! - öleltem meg.
- Szia Becky! Mi szél hozott? - mosolygott kedvesen.
- Gondoltam megnézem hogy vagy, és elújságolom a jó hírt - vigyorogtam.
- Miféle jó hír?
- Turnézni fogok az Egyesült Államokban! - ujjongtam.
- Turnézni? Minek?
- Hogy népszerűbb legyek a tengeren túlon is?! - néztem amolyan "ez most komoly?" fejjel.
- Jaj, Rebecca. Hányszor mondtam már, hogy válassz másik szakmát! Az éneklésből nem lehet megélni - csóválta a fejét.
- Honnan tudod? Apa, mindig is ez volt az álmom! És most végre sikerült valóra váltanom.
- Persze, persze. Majd akkor is gondolj az álmodra, ha nem lesz hol laknod! - emelte fel a hangját.
- Köszönöm a támogatásodat! Persze, ha Kate csinál valamit az tökéletes, bármi is legyen az! - kiabáltam.
- Miről beszélsz, kislányom? Kate legalább tud reálisan gondolkodni, és nem hagyja elpazarolni az életét holmi éneklésre.
- Bármit is teszek, sosem leszek elég jó, igaz? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Becky! - jött volna közelebb, de én elléptem előle.
- Hagyj békén! - mondtam és elindultam haza. A könnyeimtől nem láttam rendesen, így szerencsésen neki mentem az egyik járókelőnek. Sűrű bocsánatkérések közepette fogtam egy taxit, majd lediktáltam a címet és elindultunk. Mikor megérkeztem, becsaptam magam mögött az ajtót, majd lecsúsztam a földre és sírni kezdtem.
- Becca, mi történt? - guggolt le mellém Ashton, mire megráztam a fejem, jelezve ezzel, hogy nem szeretnék róla beszélni. Felkapott az ölébe és elindult velem az emeletre. Ott letett az ágyamra, majd lefeküdt mellém. Fejem mellkasán pihentettem, ő meg a hajamat simogatta, és várta, hogy megnyugodjak. Mikor sírásom csillapodott, Ashton felé fordultam.
- Apa azt mondta, hogy az éneklés hülyeség. Azt hiszi csak elpazarlom az életemet. Nem ért meg engem.. - suttogtam.
- Amikor elkezdtem zenélni, az én apám is hasonló véleménnyel volt róla. Egy évet adott, hogy elérjek valamit, különben elküldött volna egyetemre. Ekkor csatlakoztam a srácokhoz. Az alatt az egy év alatt sok mindent elértünk, az apám pedig megenyhült. Most már büszke rám - mosolyodott el.
- Az én apám sosem lesz büszke rám. A szemében az egyetlen tökéletes ember Kate, a mostohatesóm. Na meg a boszorka anyja.
- Idővel ő is meg fog enyhülni - bíztatott Ashton.
- Remélem. Pedig ha tudná mit tett az a két álnok kígyó, minden más lenne.
- Mit tettek? - vonta fel a szemöldökét, mire sóhajtottam.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Majd egyszer talán elmesélem. De még nem állok rá készen.
- Rendben - mosolygott és egy puszit nyomott a fejemre.
A következő pillanatban Mikey rontott be idegesen az ajtón. Mindketten felültünk és érdeklődve néztünk a fiúra.
- Mi történt, Michael? - kérdezte Ash.
- Clara......

4. rész ~ Vita

Zavartan másztam ki Ashton öléből, és ültem le az eredeti helyemre. Eléggé kínos volt a helyzet, ezért inkább fogtam magam és azzal az indokkal, hogy mosdóba megyek elindultam valamerre. Már elég messze járhattam, mikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja, így megfordultam.
- Beszélhetünk? - kérdezte Luke, mire bólintottam.
- Miről akarsz beszélni? - vontam fel a szemöldököm.
- Mi volt ez az előbb?
- Mi lett volna?
- Elég furcsa volt - rántotta meg a vállát.
- Mert? Amúgy sincs hozzá semmi közöd! - förmedtem rá.
- Valamennyi azért mégis, hiszen a haveromról van szó - felelte nyugodtan.
- Miért nem mész vissza a többiekhez?
- Jól tudsz témát váltani.
- Te meg kötekedni.
- Jaj, elnézést Miss Hercegnő, bocsánatáért esedezem!
- Pocsék színész vagy - forgattam meg a szemeit.
- Persze, én mindenben pocsék vagyok. Elvégre Te vagy az egyetlen tökéletes ember a Földön. Hozzád képest mindenki egy senki! - emelte fel a hangját.
- Én egy szóval sem mondtam ezt! - tiltakoztam.
- Anélkül is tudom. El vagy telve magadtól, és azt hiszed Te semmiben sem hibázhatsz!
- Nem is ismersz! Hogy mondhatsz ilyeneket?
- Ismerlek eléggé ahhoz, hogy ezt tudjam, Ms. "Tökély" - mutatott idézőjeleket a levegőbe.
- Befejeznéd, hogy ilyen jelzőkkel illetsz? Szállj le rólam!
- Miért, csak nem bántalak? Hiszen Te olyan tökéletes vagy! Bármit akarsz megkapod, kedvedre váltogatod a pasikat. Nézd csak meg, Ashtont alig egy napja ismered máris a szájában matatsz. Igazi példakép!
- Fejezd be! Rohadtul nem ismersz, és nem tudsz rólam semmit! - kiabáltam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Többet tudok rólad, mint hinnéd. - suttogta és elment, én meg a sírás határán állva leültem az egyik padra. Mégis, hogy értette? Hiszen alig egy napja ismer. Kétlem, hogy bármit is tudna rólam.
Miután rendesen kisírtam magam, erőt véve magamon visszamentem a többiekhez. Leültem az egyik székre és próbáltam úgy tenni, mintha mi se történt volna. Már kezdett besötétedni, mikor elindultunk. Az úton senki sem szólalt meg, Calum és Mike el is aludt. Bágyadtan bámultam ki az kocsiból és figyeltem az ablakon végigfutó esőcseppeket. Egyre jobban esett az eső, lassan már ki se lehetett látni, csodálom, hogy Ashton tud ilyen időben vezetni. Ez a nap kész katasztrófa volt. Egyszerűen nem értem Luke-ot, nem tudok rajta kiigazodni. Egyik pillanatban kedves és segítőkész, a másikban meg egy igazi tuskó. "El vagy telve magadtól" visszhangzott a fejemben ez a mondat. Ha ismerne nem mondaná ezt. Akkor tudná min mentem keresztül, és hogy egy kicsit sem vagyok öntelt. Legszívesebben felképeltem volna.
Megálltunk a fiúk házánál, én meg rögtön kipattantam a kocsiból. Kirángattam a cuccaimat a csomagtartóból és bevonultam a házba. Bailey és Ana még mindig ott voltak.
- Azt hittük már sosem értek haza - nevetett Clara.
- Na, jól érezted magad? - pattant fel barátnőm és megölelt. Nem bírtam tovább és keserves sírásban törtem ki. - Jézusom, Becca, mi történt? - nézett ijedten Ana.
- Ma-jd el-mon-dom - szipogtam.
- Gyere menjünk fel - ragadta meg a karom és húzni kezdett az emelet felé. Bementünk az újdonsült szobámba, amit a távollétünkben be is rendeztek. Vagyis tettek be friss ágyneműt, és kicsit kiszellőztettek. - Na mesélj, mi volt? - ült le velem szembe az ágyra. Kicsit deja vu érzésem volt. Elmeséltem neki, hogy milyen jól éreztem magam, a csókunkat Ashtonnal, és, hogy miket mondott Luke.
- Mekkora egy paraszt! - nézett elképedve Anastasia. - Na, majd adok én neki! - állt fel a helyéről, de megfogtam a karját.
-  Ne, ne csinálj semmit! - ültettem vissza a helyére.
- Becca, ilyeneket akkor sem mondhat! Tudja egyátalán, hogy min mentél keresztül az évek során? Tudja mennyit szenvedtél? Nem hiszem. Úgyhogy most megyek és jól beolvasok neki! - kitépte a kezét a szorításomból és elindult Luke keresésére. Pechemre meg is találta.
- Na, ide figyelj! - bökött Luke felé. - Ha még egyszer megtudom, hogy így beszélsz Rebecca-val, nem állok jót magamért! Világos?
- Hű, kemény a kis csaj - nevetett fel Michael.
- Te is kapsz! - mutatott rá nevetve.
- Miért is? - kérdezte lazán Luke. 
- Nem hiszem, hogy tudod min ment keresztül és mit kellett elviselnie.
- Jaj, várj kitalálom! Nem volt pénzük műszempillára és műkörömre? - vágott szomorú fejet, én meg elképedve néztem rá. A barátnőm abban a pillanatban felpofozta, mire kicsit hátrahőkölt.
- Azt hiszem túllőttél a célon - csóválta a fejét Ana.
- Te kis.... - lépett felé Luke, és ha Mikey nem fogja le simán neki megy a lánynak.
- Na mi van? Képes lennél megütni egy lányt? Na gyere! - provokálta, mire megfogtam a kezét és felhúztam az emeletre. Bementünk a szobámba és leültünk az ágyra.
- Köszönöm - öleltem meg.
- Ugyan, semmiség. Senki nem beszélhet így veled! - mondta ökölbe szorított kézzel. 
- Nyugodj meg - simogattam a hátát. Igaz, hogy nem látszik, de Ana simán megverne bárkit. A szőke haj és műkörmök mögött egy igazi kemény csaj rejtőzik. Talán ezért nem szabad külső alapján megítélni valakit. Sajnos én is ezt tettem anno. Azt hittem ő is olyan, mint a többi barbie baba. De, ahogy jobban megismertem rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem. Nagyon sokat köszönhetek neki. Amíg ő nem volt az életem része minden más volt. Senkit nem engedtem közel magamhoz, mindenkit próbáltam eltaszítani. Vele is így voltam, de valami különös dolog folytán mégis képes voltam megnyílni előtte és elmondani neki mindent. Akkor dőlt le a képzeletbeli fal köztem és a világ között. Ha akkor nem segít, akkor még most is elzárkózva élnék, és nem vált volna valóra az álmom. Az emlékek felidézésének hatására kicsordult néhány könnycseppem.
- Te sírsz? - tolt kicsit távolabb magától, hogy láthassa az arcom. Nem válaszoltam csak szorosan megöleltem.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy itt vagy és nem hagysz magamra - zokogtam.
- Mindig itt leszek. De ne sírj.
- Minden rendben? - hallottam Ashton hangját, mire felkaptam a fejem. Az ajtófélfának dőlve nézett minket.
- Nem - csuklott el a hangom. Odalépett hozzám és megölelt. Nagyon jól esett annak ellenére, hogy még mindig kínosan éreztem magam a csók miatt.
- Minden rendben lesz - suttogta a fülembe, mire még közelebb húztam magamhoz, már ha ez lehetséges volt.
- El akarok innen menni - motyogtam.
- Ne menj el, kérlek.
- Minek maradjak? Senki nem lát szívesen.
- Ne hülyéskedj. Mindannyian örülünk, hogy itt vagy. Kivéve Luke-ot, de most ne törődj vele! - eltolt magától, és hüvelykujjával letörölte az egyik kósza könnycseppet.
- Olyan rosszul érzem magam - temettem a kezeimbe az arcomat.
- Pedig nem kéne. Luke túllőtt a célon, nem te vagy a hibás - mosolyodott el.
- Talán igazad van.
- Ne haragudjatok, de nekem mennem kell, későre jár - állt fel a barátnőm, majd megölelt. - Holnap hívlak, jó? - mosolygott rám, mire bólintottam. Elköszönt tőlünk és el is tűnt.
- Menj, zuhanyozz le, addig én megágyazok - mosolygott Ash, én meg elmotyogtam egy köszit és beviharoztam a fürdőbe. Levetettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá és magamra engedtem a forró vizet. Kellemes érzés volt, ahogy a melegség átjárta a testemet. Pár perc múlva elzártam a csapot, majd megtörölköztem, felvettem az egyik elnyúlt, combközépig érő pólómat, a hajamat kifésültem és kiléptem a fürdőből. Ahogy Ashton mondta, az ágyam már teljes készenlétben állt.
- Hagylak aludni, jó éjt! - mosolygott, majd elindult kifele, de megállítottam.
- Ashton..
- Igen? - fordult vissza.
- Alszol velem? - kérdeztem szégyenlősen. - Mármint, csak nem szeretnék egyedül lenni most.
- Persze - mosolyodott el.
Befeküdtem az ágyamba, Ashton meg elment fürdeni. Az oldalamra fordultam és bámultam ki az ablakomon. Már majdnem elnyomott az álom, mikor éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Szembefordultam vele, és belenéztem a gyönyörű szemeibe.
- Miért nem alszol? - mosolygott rám.
- Nem tudom - suttogtam.
- Aludj. Rád fér.
- Kösz - nevettem el magam, majd átfordultam a másik oldalamra. Ash közelebb bújt hozzám, és átkarolta a derekamat, majd belepuszilt a hajamba.
- Jó éjt - suttogta a fülembe.
- Jó éjt - mosolyogtam, majd elnyomott az álom. 

3. rész ~ Kezdjünk tiszta lappal

Sziasztok! Sikeresen meghoztam a következő részt. Miközben írtam, véletlenül kitöröltem az egészet, még szerencse, hogy a nagy részét elmentettem, így csak a végét kellett újra írnom. A szereplők listáját kicsit frissítettem, ugyanis új szereplővel gazdagodott a történet. Na, de nem is húzom tovább, köszönöm a kommentet és a +2 feliratkozót! Jó olvasást! xoxo: Jade

Kimentem a kertbe a többiekhez és leültem az egyik üres székre. Michael éppen valami nagy sztori közepén tartott, így én is hallgattam őt. A délután összességében jól telt, mindenki mesélt kicsit magáról, vagy mondott egy történetet, szóval jobban meg tudtuk egymást ismerni. A történtektől eltekintve a hangulat is remek volt, egyikük sem volt velem bunkó, kivéve Luke-ot. Egész végig furcsán viselkedett, mikor én beszéltem csak ült és nézett ki a fejéből, egy szót sem szólt hozzám. Nem értettem, miért pont ő viselkedik így.
- Egy pillanat és jövök. - álltam fel a helyemről és elindultam a házba. Hirtelen valaki elkapta a karomat, mire majdnem szívrohamot kaptam. - Calum, az Isten szerelmére, ne ijesztgess! - förmedtem rá.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - nézett bűnbánó arccal.
- Mit akarsz?
- Tudnánk beszélni bent?
- Persze - sóhajtottam, majd leültem a kanapéra szembe Calummal. - Szóval? - húztam fel a szemöldököm.
- Csak szerettem volna bocsánatot kérni. Mindenért. Azért, amit korábban tettem, és azért, amit most. Egyszerűen nem tudom mi ütött belém. Sosem szoktam így viselkedni - csóválta a fejét szomorúan.
- Nem mondom, hogy nem haragszom, mert igen, de már nem annyira. Fáj, amiket mondtál rólam, ráadásul úgy, hogy ott voltam én is, és hallottam mindent. Úgy gondolom, hogy ezek egyátalán nem igazak.
- Tudom, hogy nem igazak. Én magam se tudom, hogy miért mondtam azokat a dolgokat. Elvesztettem a fejem. De nagyon megbántam - nézett rám, én pedig belenéztem hatalmas barna szemeibe. Láttam benne a szomorúságot, a megbánást, és a reményt.
- Jó. Kezdjünk tiszta lappal - nyújtottam felé a kezem.
- Hello, Calum Hood vagyok. Örülök, hogy megismertelek - rázta meg a kezem, én meg elnevettem magam. - Amúgy, mi újság veled mostanában? - mosolygott rám.
- Próbák, fellépések, fotózások és még sorolhatnám - sóhajtottam. - És veled?
- Hasonló. Izgulsz a turné miatt?
- Nagyon. Sosem léptem még fel az USA-ban, szóval nem tudom, hogy hogy fognak fogadni -  terültem el a kanapén. - Lehet, hogy mégsem ezt várták. Lehet, hogy nem így képzeltek el élőbe. Lehet, hogy nem fogok nekik tetszeni. Ahj, túl sok a lehet! - fúrtam bele a fejem az egyik párnába.
- Nyugalom! - nevetett fel Cal.
- Ne nevess ki! - mondtam komolyan, de én is elröhögtem magam.
- Felesleges ilyenen aggódnod. Képzeld azt, hogy itt vagy. És amúgy is, elképzelni sem tudom, hogy ne kedvelnének vagy bármi ilyesmi. A cuki pofikáddal mindenkit leveszel a lábáról - nevetett.
- Ez igaz - csatlakozott hozzánk Ash.
- Hát te? - fordult felé Calum.
- Talán zavarok? - rebegtette meg szempilláit.
- Igen.
- Ne sajátítsd ki! Ő nem csak a tiéd - ölelgetett, én meg folyamatosan csak röhögtem.
- El a kezekkel a csajomtól! - lépett hozzánk Mike, és lerángatta rólam Ashtont.
- Csak szeretnéd! - ugrott rájuk Calum, nekem meg már a könnyeim folytak a sok nevetéstől.
Luke lépett be a nappaliba és elég furcsán nézett a földön fekvő srácokra, és rám, akit felváltva ölelgetett a három fiú.
- Te is jössz? - kérdezte nevetve Mikey.
- Nem - mondta ridegen, és felment az emeletre.
- Ennek meg mi baja van? - kérdezte Cal, mire megrántottam a vállam.
- Megyek, megnézem - állt fel Ash és követte a srácot.
Luke jelenete után valahogy mindenkinek elment a kedve, így csak ültünk a kanapén és néztünk ki a fejünkből. Miután meguntam a várakozást úgy döntöttem, én magam járok utána és elindultam az emeletre. Ahogy elhaladtam az egyik ajtó előtt zajokat hallottam, így biztos voltam benne, hogy ott vannak. Még véletlenül sem akartam hallgatózni, de olyan hangosan beszéltek, hogy akaratom ellenére meghallottam mit beszélnek.
- De Luke, akkor sem viselkedhetsz így vele! - hallottam Ashton hangját.
- Muszáj.
- Akkor kár volt először kedvesnek lenned. Mert így csak azt éred el, hogy megutál.
- Nem akarom, hogy megutáljon! De azt sem akarom, hogy túl közel kerüljünk egymáshoz - sóhajtott Luke.
- Én nem akarok beleszólni, ez a te döntésed. De ne szúrd el - mozgolódást hallottam bentről, úgyhogy gyorsan elbújtam a fürdőbe. Elszámoltam magamban tízig, majd kiléptem, mintha egész végig ott lettem volna. Visszamentem a nappaliba és leültem az eredeti helyemre. A beszélgetésükből nem sokat tudtam kivenni. Nagyjából annyit, hogy Luke utál, de mégse. Nem igazán értettem. Rögtön utánam jött Ashton is.
- Na? - kíváncsiskodott Michael.
- Csak összekapott valamin a szüleivel - mosolyogott Ash, és ledobta magát mellém, egyik karjával  meg átkarolt. - Semmi komoly - tette hozzá.
- Becca! - ugrott fel a vöröske.
- Mi az? - néztem ijedten.
- Mit szólnál, ha most cuccolnál át hozzánk? - huzogatta a szemöldökét.
- Most? Minek?
- Hát, holnap akkor nem kell korán kelned meg ilyenek..
- Hát jó. Szólok Bailey-nek, hogy dobjon el.
- Nem kell, majd mi elviszünk - kacsintott. Itt mindenki kacsintgat? - Na, induljunk! Szólok Luke-nak. - felszaladt az emeletre, de előtte még belesúgott valamit Calum és Ashton fülébe.
Valami csoda folytán a szőkeségnek volt kedve velem egy légtérben tartózkodni, szóval ő is jött velünk. Ashton vezetett, mellette az anyós ülésen Mikey foglalt helyet, engem meg betuszkoltak középre Luke és Calum közé, mondván, hogy én vagyok a legkisebb. Az út csendesen telt, már majdnem odaértünk, mikor Michael megszólalt.
- És örülsz, hogy velünk lakhatsz egy házban? - vigyorgott rám.
- Nagyon - mondtam, a kelleténél kicsit mogorvábban.
- Hát ez nem volt túl lelkes. A többi lány megveszne azért, hogy legalább egy percig is láthasson minket.
- De én nem vagyok olyan, mint a többi lány - rántottam meg a vállam.
- Azt észrevettük - szólalt meg Luke.
- Ezt, hogy érted? - fordultam felé.
Nem válaszolt, csak kiszállt a kocsiból, mivel megérkeztünk. Komotósan felsétáltam a szobámba és elővettem a bőröndömet. Belepakoltam néhány ruhámat, cipőket és a sminkcuccaimat. Elővettem még egy kisebb táskát, abba elraktam a laptopomat, a füzetemet, amibe a szövegeimet szoktam írni és a tolltartómat. Odaléptem a szekrényemhez és végignéztem a rajta lévő képeken. Megfogtam őket és betettem a többi cuccom közé. Mikor kész lettem összehúztam a két táskát és odaállítottam az ágyam mellé. Csengettek, úgyhogy rekord sebeséggel rohantam le, hogy kinyissam az ajtót, de beelőztek.
- Rebecca-t keresem - hallottam meg egy ismerős hangot, mire szaporábbra vettem a lépéseim.
- Matty! - sikítottam fel legjobb barátom láttán, majd az ölébe ugrottam, és kis híján hanyatt estünk.
- Becky! - nevetett fel, közben szorosan magához ölelt.
- Nagyon hiányoztál! - továbbra is az ölében voltam, eltekintve attól, hogy biztos nem lehettem könnyű.
- Te is nekem - suttogta a nyakamba, mire kirázott a hideg.
- Khm - hallottam a hangot hátunk mögül, barátom pedig letett. A fiúk elég érdekesen méregettek minket.
- Ó, srácok, ő itt Matthew, Matty ők itt Ashton, Calum, Michael és Luke. - mutattam be őket egymásnak.
- A barátod? - nézett érdeklődve Mike.
- Igen, a legjobb barátom - mosolyogtam.
- Remek. Akkor indulhatunk? - csapta össze tenyereit Ash.
- Hova mész? - fordult felém Matt.
- Tudod említettem, hogy a fiúkkal megyek turnézni. A menedzserük pedig felvetette az ötletet, hogy költözzek oda a fiúkhoz, míg a turné nem kezdődik - magyaráztam. - Srácok, Matty is jöhetne velünk?
- Nem fér be a kocsiba - morogta Luke.
- Semmi gond, majd később találkozunk, úgyis csak köszönni jöttem - mosolygott barátom.
- Okés, akkor majd felhívlak - megöleltem, ő meg egy puszit nyomott a homlokomra.
- Örültem - intett a fiúknak és már itt sem volt.
- Felmegyek a cuccaimért - felrohantam a lépcsőn egyenesen be a szobámba.
Felkaptam a bőröndömet és a táskát és lefele is rohanni kezdtem. Szépen leértem volna, ha nem botlottam volna meg a bőröndömben. Hirtelen egy erős kéz fogta meg a csipőmet, minek hatására nem értem földet. Ijedten néztem fel, és Luke-kal találtam szembe magam.
- Jobban is vigyázhatnál - arca közel volt az enyémhez, szinte csak pár centi volt köztünk. Óvatosan visszaemelt álló helyzetembe, mintha csak attól félne, hogy összetörök kezei között. Most már normál tempóban elindultam a kocsi felé. Ashton betette a cuccaimat a csomagtartóba, majd bepattant a kormány mögé. Visszafele ugyanúgy ültünk, annyi különbséggel, hogy Calum ült előre, Mikey pedig hátra mellém. A
"hazafele" út sokkal hosszabnak tűnt. Így is élménydús napom volt, úgyhogy azt vettem észre, hogy a szemeim szép lassan kezdenek lecsukódni, hiába próbáltam nyitva tartani őket. Aztán elnyomott az álom.
Hunyorogva kinyitottam a szemem. Valakinek a vállán feküdtem. Óvatosan lenéztem és láttam, hogy Luke volt az a valaki. Keze pedig a combomon pihent. Mocorogni kezdtem, mire ösztönösen elkapta a kezét. Teljesen kinyitottam a szemem és akkor láttam, hogy még mindig úton vagyunk. Vagy nem aludtam túl sokat, vagy nem a srácokhoz megyünk.
- Hol vagyunk? - kérdeztem nyújtózkodva, és véletlen fejbevágtam a mellettem ülő Michaelt. - Jaj, ne haragudj! - nevettem fel. 
- Ó, ez nem volt szép! - rázta meg a fejét, majd lökött rajtam egy nagyot, és mivel szembe ültem vele, ezért beleestem a mögöttem ülő szőkeség ölébe.
- Helló - mosolyogtam rá, mivel szembe találtam magam vele. Elnevette magát én meg feltornáztam magam ülő helyzetbe. Fura. Most láttam Luke-ot először nevetni. Remek látvány, bárcsak többször tenné. Jézusom, miket beszélek?! - Ezt még visszakapod, Clifford! - mondtam fenyegetően.
- Sok sikert, Wright - mosolyogott önelégülten, én meg duzzogva hátradőltem az ülésen.
- Olyanok vagytok, mint az öt évesek - nézett ránk a visszapillantóból Ash.
- Tévedsz. Rosszabbak, mint az öt évesek - nevetett Calum.
- Itt csak egy valaki viselkedik úgy - utaltam a vöröskére.
- Igen? És akkor ki durcázott be? Hm? - vonta fel a szemöldökét.
- Elárulnátok, hova megyünk? - kérdeztem a kelleténnél kicsit mérgesebben.
- Nyugi, mindjárt meglátod - mosolygott Ashton.
Pár perc sem telt el, lefékeztünk egy hatalmas épület előtt. Kiszálltunk, de én még mindig nem tudtam hol vagyunk. Beléptünk, én pedig körülnéztem. Az első dolog, ami szembetűnt az egy hatalmas asztal volt, ami mögött két nő állt, gondolom ez volt az információs pult. A helyiségben volt még néhány asztal székekkel körül véve, a falokon pedig képek lógtak. A fal barna és kék színű csempéből volt kirakva. Ahogy jobban körülnéztem beugrott, hogy valószínűleg egy aqua parkban vagyunk. A fiúk bejelentkeztek, utána pedig elfoglaltunk egy-egy öltözőt, hogy átvegyük a ruhánkat. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik fürdőruhámat vegyem fel a három közül. Végül egy sima fekete bikini mellett döntöttem, aminek a felső részén egy V alakú bevágás van. Felé felvettem egy pólót, mert nem igazán szándékoztam bemenni a vízbe. Kiléptem az öltözőmből és a fiúk keresésére indultam. Meg is találtam őket, már mind a négyen a vízben ugráltak. Megtalálták a hatalmas, színes csúszdákat és rögtön odarohantak.
- Becca, te is jössz? - fordult vissza Ashton.
- Ühüm - bólogattam, majd lepakoltam az egyik napozóágyra és levettem a pólómat. Éreztem magamon a fiúk tekintetét, de a legkevésbé sem érdekelt. Odasétáltam a medencéhez és beleugrottam. Kicsit megborzongtam a hirtelen jött hideg hatására. Felmásztunk a legnagyobb csúszdához, a fiúk pedig elkezdtek lecsúszni rajta.
- Te nem jössz? - kérdezte Luke, mikor márcsak Ash, ő és én voltunk fent.
- Um..Én..Szóval félek egy kicsit. A magasság miatt - pirultam el.
- Gyere - fogta meg a kezem és lelökte Asht. Beültetett a csúszda elejéhez, majd szorosan mögém ült, kezével pedig átkulcsolta a derekamat. Hirtelen elindultunk lefelé, én pedig sikoltozva csúsztam le. Becsapódtunk a vízbe, majd a felszínre törve kiköptem a számba került vizet.
- Hát ez állati volt! - nevettem fel.
- Menjünk ki! - hallottuk Mikey hangját. Kimentünk, ahol ennél sokkal nagyobb csúszdák voltak, mindenféle
színben és formában. Volt zárt és nyitott, egyenes és kör alakú is. Mivel egyedül nem mertem csúszni, ezért valaki mindig jött velem. Ez legtöbbször Luke volt, de jött velem Ashton és Mike is, sőt volt olyan, amikor mind az öten csúsztunk egyszerre. Fáradtan dőltem le az egyik napozóágyra azzal a céllal, hogy pihenjek egy kicsit. A srácok még nagyba csúszkáltak, úgyhogy nyugodtan feküdtem. Ez a nagy nyugodság körülbelül öt percig tartott, amikor valaki beállt elém, ezzel eltakarva a napot. Csak morogtam egy sort, mire az illető felnevetetett. A nevetéséből megismertem, hogy Ash volt az.
- Kimennél előlem? - néztem fel, mire ledőlt a mellettem lévő napozóágyra. - Te miért nem vagy a többiekkel?
- Ezt én is kérdezhetném.
- Napozok - vontam meg a vállam. 
- Mondtam már, hogy tetszik a fürdőruhád? - vigyorgott kajánul, mire én reflexszerűen lendítettem felé kezemet, azzal a céllal, hogy megüssem. Ő azonban gyorsabb volt, elkapta a kezemet és egy határozott mozdulattal magára rántott. Arca vészesen közel volt az enyémhez, éreztem leheletét a bőrömön. Lassan közeledett felém, majd száját az enyémre tapasztotta. Nem ellenkeztem, csak élveztem, ahogy puha ajkai simogatják az enyémet. Zihálva váltunk el egymástól, mire Ash kissé ijedten nézett a hátam mögé. Megfordultam és a három fiú döbbent nézésével találtam szembe magam.

2. rész ~ Örülök neki

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, de ez a rész borzalmas lett. Viszont muszáj volt, de ígérem, hogy a következő részek már érdekesebbek lesznek. Jó olvasást! xoxo: Jade 

- Itt meg mi történt? - fordult körbe Clara.
- Csak egy kis játék - pillantott rájuk Mikey ártatlanul.
- Játék? Azért vérzik Luke és Calum arca? - kérdezte idegesen, majd odalépett az említett személyekhez. - Miért verekedtetek össze? - nézett felváltva hol Luke-ra, hol Calum-ra.
- Nem verekedtünk - morogta Luke.
- Ne nézz hülyének! - csattant fel Clara.
- Miattam van az egész! Ha nem jövök ide nem történik ez. Sajnálom - mondtam szégyenkezve, majd sietősen elhagytam a házat. 
Most biztosan gyávának tartanak, hogy folyton elmenekülök, de ebben a helyzetben ezt láttam a legjobbnak. Nem kellett volna idejönnöm. Legszívesebben lefújnám az egész turnét, de nem tehetem. A legtöbb jegy elkelt, hatalmas csalódás lenne, ha a semmiért csak úgy lemondanám. Nem mondhatom azt, hogy 'Jaj, bocsi nem fog összejönni, ugyanis nem bírok egy légtérben tartózkodni a 5 Seconds of Summer-rel. Nem mellesleg az egyik a volt pasim, és miattam verekedett össze a legjobb barátjával.' Szép is lenne. Beültem az autóba és vártam, hogy Bailey és jöjjön. Nem kellett sokat várnom, ugyanis a következő pillanatban idegesen bepattant az autóba. Na, most jön a fejmosás.
- Elmondanád mégis mi volt ez? - fordult felém.
- Megismerkedtem a fiúkkal - nevettem fel, mire egy mérges pillantást intézett felém. 
- Szép kis ismerkedés mondhatom. Szerinted mi lesz, ha ez kiderül? Hogy fogjuk ezt megmagyarázni?
- Nem fog kiderülni! Hacsak ők nem beszélnek róla - dőltem hátra az ülésen.
- Rea, Calum-nak monokli van a szeme alatt! Szerinted azt nem veszik észre? - kiabált.
- Majd eltakarják sminkkel - vontam meg a vállam.
- Istenem, csak egyszer vállalnád a felelősséget a tettediért! 
- Jó, tudod mit? Sajnálom. Sajnálom, hogy ezt történt, de nem csak az én hibám! Szerinted nekem mennyire esett jól látni őt? Luke csak védeni próbált engem. Mivel Calum úgy beszélt rólam, mintha valami utolsó kurva lennék. Ezért verekedtek össze!
- Értem, de akkor sem kellett volna így történnie - sóhajtott és ráhajtotta a fejét a kormányra.
- Sajnálom. Clara nagyon kiakadt?
- Igen, de nem rád. A fiúkra. Azért is jöttem el inkább. Azt mondta, hogy megbeszélik, lenyugodnak és utána menjünk vissza. 
- Én biztos nem megyek oda vissza! - tiltakoztam.
- De fogsz. Ha kell én magam rángatlak ki a házból - mondta halál nyugodtan, majd beindította a kocsit és elindultunk hozzám. Hazaérve felrohantam a szobámba, majd becsapva magam után az ajtót tárcsáztam a legjobb barátnőmet, Anastasia-t. Ő az egyetlen barátom, már a gimi óta ismerem, így teljesen nyugodtan mondhatom, hogy ő nem vágyik sem a pénzemre, se a hírnévre. Mondtam neki, hogy sűrgősen át kell jönnie, mire egy '5 perc és ott vagyok' választ kaptam és letette. Szokásához híven most sem hazudtolta meg önmagát és 5 percen belül már az ajtóban dörömbölt. Halk cseverészést hallottam lentről, majd hangos puffogásokat a lépcsőről és Ana máris a szobámba termett. Vagyis inkább zuhant.
- Na mi volt ilyen fontos? - lihegett.
- Muszáj elmesélnem mi történt - kezdtem bele, majd elmeséltem neki az egész napomat, kezdve attól, hogy felkeltem. Persze ez őt baromira nem érdekelte, úgyhogy átugortam ahhoz a részhez, ami fontosabb volt. Érdeklődve hallgatta végig, amint elhadartam az egészet, néha-néha bólogatott vagy sóhajtott egyet.
- Wow - nyögte ki, mikor befejeztem a beszédet.
- Ennyi? Wow? Hát, azért valami mást vártam - nevettem el magam.
- Még nem tudtam feldolgozni - nevetve végig terült az ágyamon és a palafont bámulta.
- És ami a legrosszabb, hogy ma még vissza kell mennem - dőltem le én is az ágyra.
- Hát, nem lennék a helyedbe.
- Gyere velem! - ültem fel hirtelen.
- Mi? Minek?
- Ha te ott vagy, akkor sokkal nyugodtabb vagyok én is. Kérlek! - néztem rá bociszemekkel.
- Jó, legyen - forgatta meg a szemeit.

***

- Lányok! - kiáltott Bailey.
- Igen? - rohantunk le a lépcsőn.
- Indulhatunk? Most hívott Clara.
- Persze, csak átöltözöm - rohantam vissza, majd magamra kaptam valami egyszerűbb szettet és visszatértem a nappaliba. - Mehetünk - mosolyogtam bizonytalanul. 
Újra, ma már másodjára megyünk végig ugyanazon az úton. Legszívesebben kiugranék a kocsiból, de nem tehetem. Nem tudom, hogy fogok a szemükbe nézni ezek után. Majd hagyom, hogy ők intézkedjenek én meg csendben megvárom őket a kocsiban. Leparkoltunk a hatalmas ház előtt. Bailey és Ana kiszállt, de én nem akartam. Miután barátnőm megfenyegetett, hogy kirángat a kocsiból, inkább én magam szálltam ki. Beléptünk a kapun és egyenes az ajtóhoz sétáltunk. Bailey kopogott, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Clara nyitott ajtót  és mosolyogva üdvözölt minket. Bemutattuk neki Ana-t, és besétáltunk a nappaliba, ahol a négy fiú ült. Mindannyian végigvezették tekintetüket rajtam, majd barátnőmön is. Leültünk az egyik bőrkanapéra, szembe a bandával. 
- Nos, mivel a délelőtti megismerkedés nem sikerült túl jól, ezért úgy gondolom, hogy újra neki kéne futnunk a dolognak. Szóval fiúk, ő itt Rea, a menedzsere, Bailey és a barátnője, Ana. Lányok, ők itt Ashton Irwin, Luke Hemmings, Michael Clifford és Calum Hood - mutatott rájuk, bár már mindannyian ismertük őket. 
A következő fél órában megtárgyaltuk a legfontosabb dolgokat, a turnét meg a "kapcsolatomat" Luke-kal. Ami igazából annyiból állt, hogy Clara és Bailey beszélgettek, néha megkérdeztek minket is. Én végig lehajtott fejjel ültem, de éreztem, hogy valaki néz. Tenkintete szinte már lyukat égetett karomba.
- Rea, mit szólnál, ha ideköltöznél, amíg a turné kezdődik? - fordult felém Clara, mire felkaptam a fejem.
- Feltétlenül szükség van erre? - dadogtam.
- Hát, jó lenne, ha kicsit összeismerkednél a fiúkkal - mosolygott rám kedvesen.
- De... - kezdtem bele, de Bailey belevágott a szavamba.
- Szerintem remek lenne, igaz, Rebecca? - nézett rám.
- Igen - motyogtam.
- Szuper, akkor a holnapi nap folyamán át is hozhatod a cuccaidat, én meg addig előkészítem a szobádat.
- Remek -  sóhajtottam. 
Miután befejeztük a beszélgetést a turnéról, Clara megkérte Ashtont, hogy vezessen körbe a lakásba, a többiek pedig kimentek a kertbe. Először a földszintet jártuk körbe, Ash megmutatta a konyhát, a fürdőt, a nappalit, majd felmentünk az emeletre. Ott voltak a fiúk szobái egymással szembe, utána pedig a vendégszoba, vagyis az én szobám és egy mini studió. 
- Jól sejtem, hogy nem igazán örülsz annak, hogy itt fogsz lakni, ugye? - mosolygott rám.
- A történtek után nem igazán - mosolyogtam én is.
- Én örülök neki - kacsintott rám, majd kiment a többiekhez. Na, ezt végképp nem tudtam mire vélni.

1. rész ~ Szerencsétlen véletlen

Sziasztok! Wow, el sem hiszem, hogy két nap alatt 7-en (!) iratkoztatok fel a blogra. Köszönöm szépen, nagyon boldoggá tettetek :) Ennek örömére meghoztam az első részt. Jó olvasást! xoxo: Jade 

- Miben segít... - nem tudta befejezni a mondatát. - Rebecca? - nézett rám meglepődve a barna hajú srác. Pontosan tudtam ki ő. Semmit sem változott, ugyanúgy néz ki, mint két évvel ezelőtt. Még mindig éreztem a fájdalmat, amit akkor okozott nekem. Legszívesebben elfutottam volna, de földbegyökerezett a lábam.
- Calum - nyögtem ki nagy nehezen a nevét.
- Te..Te mit keresel itt? - dadogott.
- Én vagyok Rea.
- De a felvételeken olyan más vagy.. - megrántottam a vállam. - Gyere be. - arrébb állt az ajtóból, hogy be tudjak menni. 
Beléptem a tágas helyiségbe. Ahhoz képest, hogy fiúk élnek itt igényesen van berendezve, a falakat sokat érő festmények díszítik, a szekrényeken porcelán tárgyak és vázák hevernek. Calum bevezetett a nappaliba, ahol a másik három fiú éppen kicsi a rakást játszott. Mikor megláttak rögtön felpattantak a földről. 
- Srácok, ő itt Rebecca Wright, vagyis Rea. Becca, ők itt Ashton Irwin, Michael Clifford és Luke Hemmings. - mutatott sorban rájuk. 
- Ti ismeritek egymást? - vonta fel a szemöldökét Michael.
- Igen, Becca egy régi barátom. - magyarázkodott Cal, nekem pedig kikerekedtek a szemeim.
- Barát, mi? - motyogtam, mire az összes szem rám szegeződött.
- Igen. Barátok vagyunk, nem? - nézett rám furán.
- Nem! Nem vagyunk barátok. Vagy talán nem emlékszel rá, mi történt?
- Kijönnél egy pillanatra? - ragadta meg a karomat, majd kirángatott a nappaliból.
- Mit akarsz? - kérdeztem dühösen.
- Mi a fene volt ez? Miért kell felhoznod a fiúk előtt?
- Ó, szóval ők ezt nem tudják.. - mosolyodtam el. - Hát akkor most fogják - indultam volna vissza, de elkapta a karomat és visszahúzott.
- Azt hittem már rég elfelejtetted. 
- Elfelejteni? Szerinted ezt el lehet felejteni? - kérdeztem remegő hangon. - Két év telt el, de még így is minden nap visszaemlékezem arra az éjszakára, mindig eszembe jut, mikor ránézek a karomra. Ezt nem lehet elfelejteni!
- Pedig jobban tennéd, ha elfelejtenéd.
- Mekkora szemét vagy! Hogy vagy képes ezt mondani? - keltem ki magamból. - Persze neked ez nem jelentett semmit, hiszen jól szórakoztál közben, nem? 
- Becca, fejezd be! Meghallják a többiek..
- Persze, a többiek a lényeg, mi? Tudod mit? Magasról leszarom ki hallja és ki nem! Hatalmasat csalódtam benned! Azt hittem szorult beléd egy kis tapintatosság, de úgy látom tévedtem - megráztam a fejem, majd otthagyva Calum-ot és a többieket kirohantam a házból.
Mivel nem igazán tudtam hol vagyok, ezért csak futottam előre. Megláttam egy erdőt, így arra vettem az irányt. Út közben elkezdtek potyogni a könnyeim, amiket próbáltam visszatartani. Csak rohantam, mint egy őrült. A sok könnytől és a hajamtól nem igazán láttam merre megyek. Legnagyobb szerencsémre megbotlottam az egyik fatörzsben és hatalmasat estem. Nekidőltem az egyik fának, majd zokogni kezdtem. Nem, nem azért mert elestem, az volt a legkevesebb. Fájtak Calum szavai. Fájt, hogy nem jelentett neki semmit az, hogy nekem ez mennyire rossz volt. Úgy kezelte ezt az egészet, mintha valami kis apró hiba lett volna, amit könnyen el lehet felejteni. Biztos, hogy az idő múlásával könnyebb lett volna elfelednem a dolgokat, de most, hogy újra itt van ez lehetetlennek bizonyul.
Nem tudom mennyi időt tölthettem el az erdőben, de egyszer csak a faágak ropogására lettem figyelmes. Valamiért nem érdekelt, hogy ki van itt s mit akar. Szerintem az sem érdekelt volna, ha éppen a kaszás tart felém és le akar mészárolni. Folyamatosan csak Calum-on kattogott az agyam és azon, hogy miért kellett így lennie. Miért kell pont ebben a bandában lennie? Miért velük kell turnéra mennem? Gondolatmenetemet egy hirtelen elém guggoló alak zavarta meg. 
- Végre megvagy - sóhajtott megkönnyebbülten Luke.
- Mit keresel itt? - suttogtam, mintha csak attól féltem, hogy valaki meghallja.
- Már mindenhol kerestelek. Gyere, menjünk vissza - felállt, majd felsegített engem is. Vagyis csak próbált, mivel nem tudtam ráállni a lábamra.
- A francba - sziszegtem.
- Mit csináltál? - utalt a lábamra.
- Megbotlottam, miközben futottam.
- Komolyabban is megsérülhettél volna. - mondta komolyan, de szemében összefutottak a nevető ráncok. Remek. Szóval szerinte ez vicces. - Na gyere - felkapott az ölébe és úgy sétáltunk ki az erdőből.
- Én nem akarok odamenni! - kezdtem el kapálózni, mint egy ötéves.
- Nyugi, Calum nincs ott. Michael és Ashton elvitték valahova.
- Akkor jó - sóhajtottam, majd a fejemet a mellkasának döntöttem. 
Kis idő elteltével beléptünk a fiúk házába, Luke pedig letett a kanapéra, majd leült mellém. Pár percig csak ültünk némán, végül ő törte meg a csendet. 
- Kérsz teát? - mosolygott rám kedvesen. 
Bólogattam, mire felpattant a helyéről és elsietett, gondolom a konyhába. Ameddig egyedül ücsörögtem körbenéztem a nappaliba. Mindenhol képek voltak a bandáról, a falon pedig lemezek lógtak. Luke visszatért két bögrével a kezében. Odaadta az egyiket, mire megköszöntem és belekortyoltam. 
- Elmeséled mi történt? - kérdezte óvatosan.
- Nem hiszem, hogy Calum szeretné, ha tudnátok - magyaráztam. 
- Én jól tudok titkot tartani - mosolyodott el.
- Na jó - sóhajtottam. - Két éve, Calum és én együtt voltunk. Ezért ismerjük egymást. Ekkor még nem volt se 5SOS, se Rea. Akkor még két normális tinédzser voltunk. És egyik nap Cal elment a haverjaival bulizni. Este pedig hazajött halál részegen. Veszekedni kezdtünk, majd...- itt elakadt a szavam és a sírás kerülgetett. - Megütött. Nem is egyszer. Én pedig csak sírtam és tűrtem, hogy ezt tegye. Nem tudtam segítséget kérni. Aztán egyszer csak meglökött és ráestem az üvegasztalra. Darabokra tört, a szilánkok beleálltak a kezembe.. A hegek még mindig látszanak. - mutattam neki a karomat és azon kaptam magam, hogy a könnyeim folynak le az arcomon. 
- Shh, semmi baj! - ölelt magához Luke. - Sajnálom. - simogatta a hátamat nyugtatásképp. 
Míg ültünk így egy darabig, aztán hirtelen belépett az ajtón Ashton, Michael és Calum. 
- Látom máris találtál magadnak vigaszt. - mondta gúnyosan Calum.
- Elég legyen! - állt fel dühösen Luke. - Miért kell bántanod?  Nem kapott már eleget tőled? 
- Haver, te még őt véded? Ezt a kurvát? Itt siránkozik, aztán pár óra múlva meg összeszed valakit, aztán máris jól lesz. 
Luke megindult Calum felé, majd behúzott neki egyet, mire a földre esett. De ő sem hagyta magát rögtön visszaütött, én pedig - Ashtonnal és Michaellel együtt - kétségbeesetten ugrottam közéjük. Mivel én a vékony termetemmel nem értem túl sokat, ezért a másik két fiúra bíztam őket. Ijedten rohantam oda a vérző arcú Luke-hoz. 
- Jól vagy? - kérdeztem remegve, mire bólintott. - Hozok jeget. - gyorsan elfutottam a konyhához és a fagyasztóhoz lépve kivettem egy csomag jeget. Visszamentem a többiekhez és óvatosan rányomtam az arcára. Ekkor lépett be Clara és Bailey, majd döbbenten néztek végig rajtunk.
- Itt meg mi történt? - fordult körbe Clara.

Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust, remélem elnyeri a tetszésetek! Ha tetszik kommenteljetek vagy iratkozzatok fel. Jó olvasást!

 xoxo: Jade

Izgatottan indultam el a menedzserem, Bailey irodájához. Azt mondta nagyon jó ajánlatot kaptam, ami hatalmas ugrás lesz a karrieremben. Mindig is ügyelt arra, hogy csak olyan lehetőségekre mondjak igent, ami nekem is jó. Szerencsére Bailey fiatal, így könnyen szót tudunk érteni egymással.
Kiszálltam a taxiból, majd beléptem a hatalmas üvegajtón. Az előcsarnokban odaköszöntem a recepciós pultban ülő Marie-nek és a lift felé billegtem. Beszálltam, majd megnyomtam a 24-es gombot. Mikor felért a lift, kinyílt az ajtó, és rögtön szembetaláltam magam Bai irodájával. Az ajtó direkt úgy van tervezve, hogy kintről nem lehet belátni, így kopogtam.
- Gyere! - hallottam meg a hangját, majd beléptem.
- Szia - köszöntem hatalmas mosollyal az arcomon.
- Szia, Rebecca - felállt a székéből és egy öleléssel üdvözölt. - Gyere, ülj le! - mutatott az egyik fotelre.
Szófogadóan leültem és érdeklődve figyeltem, ahogy előkotorja a papírokat.
- Szóval.. - kezdte és ő is leült. - Nem rég itt volt a 5 Seconds of Summer menedzsere, és felajánlotta, hogy lehetsz az előzenekar a fiúk Egyesült Államok-i turnéállomásain. - közölte mosolyogva a nagy hírt.
- És ez nekem miért jó?
- Ezek a srácok nagyon népszerűek az USA-ban is, szóval telt házas koncertekre lehet számítani.
- Telt házas? Az Államokban? Hiszen ez nagyszerű! - ugrottam fel.
- Várj. Van itt még valami.
- Na, most jön a rossz része. - forgattam a szemeim. 
- Clara úgy gondolja, hogy hatalmas ugrás lehetne mind neked, mind a fiúknak, ha lenne egy szerelmi szál. - mondta, mire kikerekedtek a szemeim.
- Na ne! - húztam el az 'e' betűt. - Nem fogom megjátszani, hogy szerelmes vagyok egy nyálgépbe!
- Rea, ne dönts elhamarkodottan! Végül is nem olyan rossz, mint ahogy tűnik. Itt az áll, hogy amikor publikus helyen vagytok, csak akkor kell színlelnetek. - olvasgatta a papírokat, én meg unottan bámultam magam elé.
- Nekem ez nem tetszik.
- Figyelj! - túrt bele a hajába. - Ezek csak apró dolgok. Kézfogás, ölelés, néha-néha egy csók, semmi több. Nem kell hozzá férjhez menned!
- És ő belement? - enyhültem meg.
- Igen. Kérlek, ez nagyon fontos! Ezáltal sokkal több rajongóra tehetsz szert.
- Jó. Belemegyek. Melyikük lesz a "pasim"? - mutattam idézőjeleket a levegőbe.
- Luke Hemmings.
- Kösz, ezzel sokkal előrébb vagyok. - grimaszoltam.
- Itt van. - tolt elém egy képet az említett személyről. - Nem rossz, ugye?
- Tipikus nyálgép. - toltam el magamtól, de a szemem sarkából tovább vizslattam. Szőkésbarna, jól beállított haj, gyönyörű kék szemek és ajak piercing. Igen, kétségtelenül egy nyálgép. 

***

Éppen a délutáni pihenőmet tartottam a tévét bámulva, némi fagylalt kíséretében, mikor csengettek. Lerohantam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Nem túl nagy meglepetésemre Bailey-vel találtam szembe magam.
- Öltözz, nem sokára indulunk. - lépett be a lakásba mindenféle üdvözlés nélkül.
- Neked is szia. Hova megyünk? - becsuktam az ajtót és felé fordultam.
- Találkozónk lesz, a fiúkkal.
- Hurrá - fintorogtam, majd elterültem a kanapén.
- Rebecca Wright! Most azonnal felkelsz arról a kanapéról és feltolod a csinos kis hátsódat a szobádba, lezuhanyzol és felveszel valami csinos ruhát! Megértetted? - emelte fel a hangját.
- Jól van - motyogtam és felrohantam a szobámba. 
Bementem a fürdőbe, majd beálltam a zuhany alá. Pár perc (na jó, fél óra) múlva elzártam a csapot, majd belebújtam a köntösömbe, és nekiláttam a sminkemnek. Nem akartam már első alkalomkor úgy kinézni, mint egy útszéli, így csak egy egyszerű füstös sminket készítettem. Megszárítottam a hajam és hagytam, hogy laza hullámokban omoljon vállamra. Végül felvettem egy sima virágmintás ruhát egy fekete magassarkúval, de túl egyszerűnek találtam, ezért felvettem hozzá néhány szegecses karkötőt. Lementem a lépcsőn, majd körbefordultam Bailey előtt, aki csak egy elismerő bólintással díjazta szettemet.
- El fognak ájulni tőled - nevetett fel, mire csak kacsintottam egyet. 
Gyorsan felkaptam a táskámat és a bőrdzsekimet, majd elindultunk a fiúkhoz. Szerencsére nem laknak olyan messze, így fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk a helyszínre. Kiszálltunk a kocsiból, majd Bailey felhívta Clara-t, hogy itt vagyunk. Pechünkre bent fogták az irodában, így várhattunk rá egy ideig. Azt mondta menjünk be, majd a fiúk beengednek és nem biztos, hogy harapnak. Utolsó mondatát nem tudtam mire vélni, szóval kissé félve léptem be a kapun. Bai elment Clara elé, hogy gyorsabban ideérjen, úgyhogy maradhatok egyedül ezzel a négy sráccal. Bekopogtam az ajtón, majd vártam, hátha valaki kinyitja, de nem így lett. Még egyszer kopogtattam, most már kicsit erőteljesebben, hátha meghallják. Végre valaki kinyitotta az ajtót.
- Miben segít... - nem tudta befejezni a mondatát. - Rebecca? - nézett rám meglepődve a barna hajú srác.
Pontosan tudtam ki ő. Semmit sem változott, ugyanúgy néz ki, mint két évvel ezelőtt. Még mindig éreztem a fájdalmat, amit akkor okozott nekem. Legszívesebben elfutottam volna, de földbegyökerezett a lábam.